Hargita megyei diákok programozási versenyt nyertek Debrecenben

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és Hargita megyei civil összefogással, illetve a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg az a program, mely a székelyföldi gyermekek tehetségének kibontakozását segíti elő. A program azt a célt szolgálja, ami a legfontosabb megmaradásunk érdekében: a felnövekvő nemzedék oktatását és nevelését. Gratulálunk a programhoz és a sikerekhez a gyerekeknek, felkészítő tanároknak.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium tanulóiból álló Hargita2 csapat az első, míg a csíkszeredai Márton Áron és a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tanulóinak Hargita1 nevű csapata pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Debrecenben megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvény LEGO Robot Programozási Veresenyén. A komoly szakmai megmérettetés első helyéért 10 csapat szállt versenybe.

A verseny idei témája a passzív és önellátó házak volt. A diákok felkészülését tanáraik segítették. Székelyföldön kettő éve működik a Lego Mentoring Program, melynek keretében a debreceni National Instruments vállalat képviselői 25 darab legorobotot ajándékoztak a hargita megyei középiskolásoknak, ezzel is lehetőséget biztosítva számukra robot-programozási ismeretek elsajátítására, tehetségük kibontakoztatására.

A diákok a versenyt megelőzően egy felkészítő táborban vettek részt, mely Tánczos Barna szenátor segítségével valósulhatott meg, míg az utazást Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs centrum operatív igazgatója és a zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesület támogatta.

Az eseményről további képek és információk elérhetőek az alábbi hivatkozásokra kattintva?
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/taroltak-a-hargita-megyei-pro...
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/36108-szekely-diakok-nyertek-p...
http://civishir.hu/campus/kutattunk-kerestunk-a-debreceni-ejszakaban/092...

 

Dátum: 
kedd, szeptember 30, 2014