Hírek

A KÖZMŰVELŐDÉS ÉS NÉPMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

1. Téma:
A Közművelődés és Népművészet Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet közművelődési és népművészeti programok megrendezésére: megyei, országos, és nemzetközi hatókörű közművelődési és népművészeti:
nagyrendezvények (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű),
kiállítások (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű),
fesztiválok (programonként legalább 1 millió Ft összköltségvetésű),
szakmai konferenciák megrendezésére.

SVÁJCI MAGYAR CIVIL ALAP Pályázati kiírás

Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal (DemNet) és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve a Svájci-Magyar Együttműködési Program forrásainak felhasználásával pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására.

Fiatalok Lendületben Program 2013 – Pályázatok nem-formális nevelési programok támogatása céljából

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamainak megállapodása értelmében létrejött Youth in Action – Fiatalok Lendületben Program célja nemformális nevelési programok támogatása a fiatalok számára.

A Program jelentősen hozzájárul a készségek és képességek fejlesztéséhez, és kulcsfontosságú eszközt jelent a fiatalok nem-formális és informális tanulási lehetőségeinek biztosításában.

A Fiatalok Lendületben Program céljai

A Fiatalok Lendületben Program célkitűzései:

Ifjúságsegítők mobilitásának és csereprogramjainak támogatása – Pályázat civil szervezeteknek és közintézményeknek a Fiatalok Lendületben Program keretében

4.3 alprogram — Ifjúságsegítők mobilitásának támogatása

EACEA/12/2013 pályázati felhívás

Az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) brüsszeli beadású pályázati felhívásának célja az ifjúságsegítők, ifjúsági munkások mobilitásának támogatása, hogy új készségeket és kompetenciákat sajátítsanak el, ezáltal az ifjúsági munka terén szélesebb körű szakképzettséget szerezzenek.

Pályázati felhívás (magyarul)
Call (EN)

Ifjúsági szervezetekkel és közintézményekkel való partnerség támogatása – Pályázat civil szervezeteknek és közintézményeknek (Fiatalok Lendületben Program)

Az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) pályázatot írt ki a regionális vagy helyi közintézményekkel vagy az ifjúsági szektorban európai szinten működő más érdekeltekkel kialakított partnerségek támogatása érdekében a Fiatalok Lendületben Program keretében.

A pályázat célja

Pályázat a határon túli szórványban folyó magyar nyelvű oktatás támogatására a 2013/2014-es tanévben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a szórványban folyó magyar nyelvű oktatás támogatására a 2013/2014-es tanévben.

A benyújtás határideje: 2013. szeptember 30.

A szórványban folyó oktatás támogatására kiírt pályázat célja: a Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában közoktatási (nem felsőfokú vagy felsőoktatási képzés) szórványterületen dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulás.

Oldalak