A Hierotheosz Egyesület Kisvárdában tartott Információs Rendezvényt
2020. 09. 04.

2020. szeptember 3-án a Hierotheosz Egyesület Kisvárdában tartott Információs Rendezvényt.

Az eseményen köszöntőt mondott Leleszi Tibor Kisvárda Város polgármestere és Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, akik mindketten a helyi civil szervezetek munkájának fontosságát, közösségteremtő szerepét hangsúlyozták és kiemelték azt a szolgálatot, amit a Civil Közösségi Szolgáltató Központ a térség civil szervezetei érdekében végez. Dr. Seszták Miklós előadásában a civil szervezeteket arra bíztatta, hogy közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségekkel is éljenek, melyek egy jelentős része civil szervezetek számára nyitott.

Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója tájékoztatóján bemutatta a NEA 2019. évi és a NEA 2020. évi pályázatainak tanulságát és tájékoztatást adott arról, hogy még az ősz folyamán megjelennek a NEA 2021. évi pályázati kiírásai. Egyben jelezte azt az örömteli hírt, hogy a 2021. évben több mint 9 milliárd forint támogatás jut el a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül a civil szervezetekhez. Megköszönte azt a komoly, értékteremtő munkát, amelyet ezek a közösségek végeznek.

Az operatív igazgató beszélt még a Falusi Civil Alap idei kiírásairól és annak tapasztalatairól.

A megjelent civil szervezeteket bíztatta, hogy éljenek a NEA adta pályázati lehetőséggel.