A Hierotheosz Egyesület számítógépkezelési és informatikai képzést tartott
2020. 09. 30.

A Hierotheosz Egyesület által működtetett Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ számítógépkezelési és informatikai képzést tartott 2020. szeptember 29-én (kedden) a Nyíregyházán a Continental Arénában. Köszöntőt mondott Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója, aki megemlítette azokat a felületeket, amelyeken egyre több civil szervezet is jelen van.

Előadást tartott Demeter Judit HR asszisztens online előadásban mutatta be azokat az alapvető számítógépes programokat, amely a civil szervezetek mindennapi életének a része, valamint megemlítette azokat a programokat, amelyek az Microsoft Office programcsomag alternatívái. Szilágyi Norbert az Informatika Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke előadásában kiemelte azokat az elemeket, amellyel egy civil szervezet saját honlapját is népszerűsítheti, valamint megemlítette azt, hogy akkor a legjobb egy honlap, ha már az első percekben észreveszi a látogató azt a témát, amellyel az adott szervezet foglalkozik. Az elnök elmondta azt is, hogy a honlapokról átterelődik a figyelem a közösségi platformokra, vagyis amit ezelőtt a honlapon értünk el, azt ma már a közösségi platformokon találunk meg.

Földi Nikoletta az Informatika Fejlődéséért Alapítvány munkatársa bemutatta azokat a platformokat, amelyekre egyre nagyobb figyelem összpontosul, és amelyeken egyre több civil szervezet is jelen van ezzel is népszerűsítve tevékenységeiket. Megtudhattuk azt is, hogy általában este 7 órakor figyelik legtöbben közösségi oldalaikat.

Az előadás utolsó blokkjában workshop keretében beszélgethettek a jelenlévők.

A rendezvényen 14 fő jelent meg.