Advent idején összefogtak a kárpátaljai fiatalok és közösségek megsegítéséért
2022. 12. 22.

Idén a korábbinál is nagyobb szükség van a segítségre: a hosszú évek óta fennálló gazdasági kihívások, az emelkedő élelmiszer és energiaárak mellett a háború és járvány következményei is nehéz helyzet elé állították a kárpátaljai rászorulókat.

Idén karácsonykor is több milliós adományok érnek célba.
 
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Hierotheosz Egyesület a Miniszterelnökség és a Katolikus Karitász advent alkalmából adománygyűjtést szervezett Kisvárdából “Civil összefogás a kárpátaljai közösségekért!” címmel, melynek célja a Szent Gellért Katolikus Kollégium, a Katolikus Karitász ungvári ingyenkonyhája és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar egyházközségei fiataljainak megsegítése volt. 
 
Tartós élelmiszerek, édességek, írószer csomagok, tisztítószerek, valamint a mindennapokhoz szükséges, hasznos eszközök (bojlerek, lámpák termoszok, sporteszközök)  gyűltek össze a felajánlásoknak köszönhetően. 
 
Az adománygyűjtés keretében több millió forint értékű adományt indítottunk útnak Kárpátaljára Kisvárdából, a Kárpátalja Házból sajtótájékoztató után, amelyek Ungváron és Beregszászon értek célba. 
 
A sajtótájékoztatón köszönetet mondott az adományozóknak Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, az IKSZ alelnöke, Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója, Dr. Erdélyi Tatjana, a Ruszin Önkormányzat elnöke, és Dudás István, helyi önkormányzati képviselő. 
 
Szimbolikus volt, hogy a magyarországi és megyei felajánlók (vállalkozók, civilek, keresztény fiatalok, közéleti szereplők) mellett az adományok részét képezte Felvidékről kaposkelecsényi barátaink felajánlása is, amely szép példája annak minden magyar felelős minden magyarért.
 
Mindannyian kiemelték Kisvárda és a megye szerepét a kárpátaljai magyar és ukrán közösség és a háború miatt nehéz helyzetbe jutott embertársaink megsegítésébe, Kisvárdáról szinte naponta indulnak a szállítmányok a bajba jutottak megsegítésére és mi magyarok az elmúlt 30 év legnagyobb humanitárius akcióját hajtottuk végre az elmúlt hónapokban. 
 
Az adományokat Luscsák Nilus munkácsi görögkatolikus püspök, Demkó Ferenc magyar helynök, Palkó Éva a Szent Gellért Kollégium igazagtója vették át és az adományt felajánlókat elkísérte a helyszínre Bacskai József Magyarország ungvári főkonzula.  
 
Köszönjük mindenkinek a felajánlásokat, most is összefogtunk a jó ügyért és mindenkit arra biztatunk a jövőben se zárjuk be szíveinket, ha tehetjük segítsük a körülöttünk bajba jutottakat!
 
Áldott Karácsonyt kívánunk!