Az aktuális témákkal kapcsolatban az alábbi információkat adjuk:
1. Felhatalmazó levél – Azon szervezetek esetén releváns ez, ahol szerződéskötés van folyamatban. A BGA Zrt. várhatóan augusztus 25-ig minden érintett civil szervezetnek kiküldi az új felhatalmazó levél benyújtásához szükséges tájékoztatást, ezután történhet csak meg a kifizetés. Kérjük, hogy a szerződéskötési státuszban lévő projektek esetében is kiemelt figyelemmel kísérjék levelezésüket, mivel a minisztériumi átalakulás miatt az ügyintézéshez kapcsolódóan további tájékoztatás, illetve teendő is várható, kérjük az érintetteket, hogy a BGA Zrt.-től érkező megkereséseket és tájékoztatókat folyamatosan figyeljék.
2. Megváltozott a Minisztérium logója: Fontos tudnivaló, hogy a NEA projekteknél a Miniszterelnökség logó helyett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium logói használandók a jövőben, hiszen a civil terület ehhez a Minisztériumhoz tartozik.
Az új logók itt érhetők el: https://bgazrt.hu/letoltheto-
A programok megvalósításánál kérjük ezt vegyék figyelembe és ezeket a logókat használják, az elszámolásoknál természetesen a BGA Zrt. már ezt az új nyilvános elemet fogja nézni, a régebben megvalósított programoknál természetesen lesz rugalmasság, de mindenképpen szükség lesz alapos indoklásra, hogy miért a régi logó került használatra. pl. az új logók megjelenése előtt már megrendelt, nyomdába került plakát, könyv stb.