Európai Ifjúsági Konferencia Budapest - facilitátori és harvesteri pályázat
2024. 06. 20.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács pályázatot hirdet, amelyben a Budapesten, 2024. szeptember 7-11 között megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Konferenciára várják a jelentkezéseket facilitátori és harvesteri pozíciókra az alábbiak szerint:

2024. július 1. és december 31. között Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét. Az ifjúságpolitikában ez többek között az Európai Ifjúsági Párbeszéd folyamat irányítását jelenti, melynek egyik legfontosabb fóruma az Európai Ifjúsági Konferencia.
 
Az Európai Ifjúsági Konferencia egy, az EU tagállamok által delegált fiatalok, döntéshozók és egyéb szervezetek képviselőinek részvételével zajló ifjúsági részvételi fórum, melyen fiatalokat érintő témákat vitatnak meg előre egyeztetett formában a résztvevők. A Konferencia során a vidéki fiatalok életminőségének javítását érintő témák mentén 10 munkacsoportra oszlanak majd a delegáltak, amelyeket 1-1 facilitátor és harvester (a facilitátor munkáját segítő személy) vezet majd. A munkacsoport ülések során a fiatalok ajánlásokat és javaslatokat fogadnak el, amelyeket az Elnökség beépít az Európai Unió Tanácsának Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport formációja által tárgyalt tanácsi dokumentumokba.
 
A rendezvény sikeres megrendezése érdekében meghirdetjük a jelentkezést a Konferencia facilitátori és harvesteri pozícióira! 
 
facilitátorok feladata, hogy a munkacsoportjukban irányítsák a párbeszéd folyamatát, segítség a diskurzust és támogassák a munkacsoport tagokat koherens közös javaslatok kialakításában. A harvesterek feladata a munkacsoportok diskurzusainak és eredményeinek nyomon követése, lejegyzése és a vezető facilitátorok felé történő kommunikálása. A facilitátorok és a harvesterek közösen, csapatként dolgoznak, egymást támogatva, miközben teljesítik a saját feladataikat is. 
 
Felhívjuk a figyelmet, hogy lehetőség van csak egyik vagy másik pozícióra pályázni, vagy mindkettőre is egyszerre. Valamint lehetőség van csapatban is pályázni, ha két személy már előre tudja, hogy együtt szeretnének dolgozni egy munkacsoportban, mint facilitátor és harvester. Egyúttal jelezzük, hogy a kiírás és a konferencia munkanyelve angol.
 
Jelentkezési határidő2024. június 21.
 
A budapesti Konferencia témája:
Olyan megoldások keresése, amelyek a vidéki, kevesebb lehetőséggel élő fiatalokat segítik abban, hogy több információhoz és lehetőséghez jussanak, és kihasználhassák kiaknázatlan potenciáljukat helyben történő boldogulásuk érdekében.”
 
Mi már izgatottan várjuk, hogy együtt dolgozhassunk a kiválasztott jelöltekkel az EU Ifjúsági Párbeszéd 10.ciklusának utolsó Európai Ifjúsági Konferenciáján!
 
 
Kérdéseikkel forduljanak bizalommal az euyc.hu24@kim.gov.hubalint.karagich@kim.gov.hu email címekre vagy a gergely.mohay@kim.gov.hu címre.
 
Lentebb olvasható a részletes, angol nyelvű pályázati felhívást is!