Gulyás Gergely miniszter úr levele a civil szervezeteknek
2020. 03. 19.

Tisztelt Civil Szervezeti Vezetők!

 


Hivatalos címadományozási ceremónián vehette át oklevelét az a 20 szervezet, amely 2020 és 2022 között Civil Információs Centrumként komoly feladatot ellátva fog dolgozni. Minden megyében és a fővárosban is megszólítják a civil közösségeket, segítséget adnak munkájukhoz, tartják a kapcsolatot aközigazgatással és az üzleti szférával, segítenek a támogatások szabályszerű felhasználásában – egyszóval minden olyan kérdésben, amely nem kapcsolódik szorosan a civilek „fő profiljához”.
Eredményes munkát kívánok nekik a következő ciklusban!


Évről évre növeljük a civil szervezeteknek nyújtott állami támogatás összegét. Az utolsó, 2018. évre vonatkozó KSH adat alapján ez az összeg 370 milliárd forint volt: ez a 2010-es támogatás két és félszerese. Ugyanakkor az emberek is egyre inkább ismerik, értik és értékelik mindazt, amit a civilek tesznek hozzá közös életünkhöz. Miután lehetővé tettük, hogy adójuk 1 százalékát felajánlják valamely értékteremtő közösségnek, élnek ezzel a lehetőséggel: 2019-ben több mint 27 ezer szervezet számára csaknem 9 milliárd forintot ajánlottak fel. Idén februárban az Értékteremtő Közösségekértdíjjal először köszöntük meg egy nagyszerű közösség és egy nagyszerű személyiség hosszú éveken át tartó, a nagyközönség számára csak néhány pillanatban nyilvánvalóvá váló, ugyanakkor pótolhatatlan munkáját. A civilekre jellemző önkéntesség, a közösségteremtő és közösségépítő összefogás, a hagyományőrzés, a segítségnyújtás, az önzetlen adományozás, a bizalom, az elhivatott együttműködés, a lendületes tenni akarás és a szolgálatkészség mindannyiunk számára útmutatás. A díj létrehozásával is szeretnénk kifejezni, hogy számíthatnak a kormányra.

Gratulálunk az idei év díjazottjainak, Dr. Nagyné Varga Ilonának, Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítvány igazgatójának, valamint a zagyvarékasi Életjel Mentőkutyás Kutatóegységnek!

Tisztelt Civil Szervezeti Vezetők!

Köszönjük, hogy 2020-ban is elkötelezetten dolgoznak Magyarország civil közösségeiért! Fontos, hogy egyre többet halljunk a civilekről: egyre többen lássák és értsék mit és miért tesznek, egyre többen támogassák munkájukat és egyre többen vegyenek részt benne!

 

Üdvözlettel:


Gulyás Gergely
Miniszterelnökséget vezető miniszter