Információs Partnerségi Nap Tiszadadán
2026. 07. 06.

Információs Partnerségi Napot tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ 2026. július 2-án Tiszadadán.

A résztvevőket Mizser Zsolt, Tiszadada Község polgármestere köszöntötte.

Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója, a Hierotheosz Egyesület főtitkára részvételével került sor egy beszélgetésre a helyi civil szervezetekkel, melynek témája a civil támogatási formák jelenlegi állása és aktualitásai voltak, egyben köszönetet mondott az elmúlt évek közös munkájáért.

Kiemelten szó volt a Nemzeti Együttműködési Alap most május folyamán esedékes elszámolásáról, a 2026-os programok, szerződéskötések állásáról, a Falusi Civil Alap és Városi Civil Alap folyamatban lévő megvalósításairól, hiszen a helyi civil közösséget leginkább ezek a témák foglalkoztatták. Tájékoztatott arról is, hogy pont aznap jelent meg egy kormányrendelet, elindult a Nemzeti Együttműködési Alap korábbi projektjeinek és döntéshozatalainak felülvizsgálata, ez a rendelet megmutatja a civil szervezetek új irányainak alakulását július 31-ig, ősztől a civil szféra számára egy perspektivikus jövő nyílhat. A fórum további részében egy jó hangulatú beszélgetés alakult ki.

Köszönjük mindenkinek a részvételt.