Mintaszabályzatok

Tisztelt Civil Szervezet!

 

Ezúton közzétesszük a Civil Közösségi Szolgáltató Központ által Önök számára segédlet céljából készült mintaszabályzatokat, dokumentumokat, melyekkel kapcsolatban kiegészítő információként az alábbiakat közöljük:

 

  1. A szabályzatok elkészítését indokolta

a)      a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény meghatározza a beszámoló elkészítésekor és a könyvvezetés során alkalmazandó alapelveket, valamint tételesen felsorolja a számviteli politika keretében – a civil szervezet számára szintén – kötelezően elkészítendő szabályzatokat is (Számv. tv. 14. – 16. §),

b)      az egyéb jogszabályok által előírtak,

c)      a civil szervezetektől érkező, mintaszabályzatokra, dokumentumokra vonatkozó megkeresések.

 

  1. A mintaszabályzatok, dokumentumok ahogy a nevében is benne van, valóban minta, tehát módosításra, kiegészítésre szorul, de alapul szolgálhat, segítséget nyújthat a civil szervezetek számára. Tudjuk, hogy általánosan, valamennyi civil szervezetre kiterjedő szabályzatot készíteni nem igazán lehet, hiszen azokat mindig a konkrét civil szervezet vonatkozásában szükséges elkészíteni. Éppen ezért, amennyiben a civil szervezet használni kívánja a mintákat, azt csakis úgymond ’saját felelősségére’ tegye. Kifejezetten kérjük, hogy a szervezetek a mintaszabályzat sablonokat önmagukban ne használják, hanem konzultáljanak a könyvelőjükkel, jogásszal, illetve ha szükségesnek érzik a Civil Központtal az illető szabályzat használatáról, és a mintákat saját magukra, a saját szervezetükre vonatkoztatva alakítsák át, készítsék el. 

 

Szeretnénk kérni és egyben felajánlani, hogy amennyiben a mintaszabályzatokkal, dokumentumokkal kapcsolatban további észrevételeik, javaslataik vannak, úgy azokat nagy örömmel és köszönettel fogadjuk a 0642 311-324 telefonszámon és a civilkozpontszszb@gmail.com          e-mail címen.

 

Üdvözlettel,

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

 

Az alábbiakban közzé tesszük a Hierotheosz Egyesület által készített szabályzatokat, egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a szabályzatok specifikus tartalmakat is magukban foglalnak, amelyek az adott egyesület esetén személyre szabott alkalmazást igényelnek.

Kérjük, hogy ezek használatát megelőzően konzultáljon jogászával és könyvelőjével.

 

Minta_ Jelenléti ív, hozzájáruló nyilatkozat, adatkezelés

Minta_Adományozási szerződés_közhasznú_szervezet

Minta_Adományozási szerződés_közhasznú_szervezet_tartós

Minta_Belföldi kiküldetési szabályzat

Minta_Bizonylatirend

Minta_Értékelési szabályzat

Minta_Gépjárművek használata_szabályzat

Minta_Gépjárművek használatának szabályzata

Minta_Hozzájárulási nyilatkozat

Minta_Iratkezelési szabályzat

Minta_Közérdekű önkéntes szerződés

Minta_Leltározási szabályzat

Minta_MELLÉKLET_gk_casco

Minta_Önkéntes munka jelenléti ív

Minta_Pénzkezelési szabályzat

Minta_Selejtezési szabályzat

Minta_Számviteli politika

Minta_Szmsz

Minta_Támogatási szerződés_nem közhasznú

Útmutató_Selejtezési szabályzat